AJÁNLÓ
 
11:17
2014. 06. 21.
A statisztika jó, a statisztikát szeretjük, hiszen mindig ki lehet hámozni belőle a saját...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Otthonmaradtak

0 / 0 komment


Két csoportmeccs között gyorsan végigfutunk azokon a játékosokon, akiket esetleg be lehetett volna hívni, hiszen az első meccsen két embert sérülés, egyet pedig eltiltás miatt veszített el a csapat. Ráadásul a pályán maradókban sem volt sok köszönet, tehát az alábbi játékosok beválogatása duplán is indokolt lett volna.

Klubszimpátiától függően már boldog-boldogtalan szóba került, a Benfica drukkerek André Gomest követelik, egyik kommentelőnk pedig a Southamptonnal jó idényt futó Fontest hiányolja, de azért vannak olyan játékosok is, akik behívását a legtöbben helyeselték volna.

A védelemmel kezdve, biztosan sokan lehülyéznek majd, de azért csak bedobom Carvalho-t is, aki igaz, hogy már 36 éves, igaz, hogy a Realból is elküldék, és igaz, hogy ott se sokat játszott, de azért idén csak végigtolta az idényt alapemberként a francia ezüst(majdnem arany)érmesnél. A keretben egyébként belső védők azért akadnak, szóval Carvalhot inkább csak úgy említem, miért ne alapon.

A védelemben inkább a szélsőhátvédek problémásak, hiszen Pereira elég harmatos volt, Coentrao pedig úgy néz ki, végig kidőlt erről a Vb-ről. Utóbbi helyett már a németek ellen is egy jobbhátvédet/középpályást küldött be Bento. Coentrao cseréjének tökéletes lenne Antunes a Malagából. Maga a csapat ugyan közepes szezont futott, emberünk mégis végigjátszotta az idényt, ahogy a tavalyi, jóval sikeresebb szezonban is alapember volt. Arról nem is szólva, hogy a klubjában Eliseuval teljes a portugál baloldal, tehát utóbbi behívásával egy összeszokott párost kapott volna Bento.

Antunes egyébként többször is játszott az elmúlt évben a válogatottban, tehát azt nem lehet Bento szemére vetni, hogy még csak ki sem próbálta, azonban ezek szerint bízott abban, hogy Coentrao végig tudja játszani az egész VB-t.

Sokaknak hiányozat még Rolando az Interből, de azt újból le kell szögeznünk, hogy még mindig a védelem a csapat legbiztosabb része, azon belül a belsővédő-páros, Pepével és Bruno Alvessel.

Haladjunk inkább a középpálya felé és kezdjük mindjárt a legegyértelműbbekkel, akik közül a legnagyobb kérdőjel Quaresma (olasz megfelelője talán Cassano, magyar alteregója Németh Krisztián). A jó Ricardo pályafutásának áttekintése külön poszt-sorozatot érdemelne, itt most csak a közelmúltját idéznénk fel: télen volt klubja mentette ki az arab világból, hogy aztán a Porto egyik legjobbja legyen egész tavasszal. Tegyünk hozzá, hogy ez csak egy fél szezon, nem sok, viszont egy szélsőről beszélünk, aki jobb- és baloldalon is tud játszani, adott esetben tehermentesítve Nanit, vagy Ronaldot. Bento végül nem válogatta be Quaresmát, azóta pedig Porto környékén jelentősen csökkent a válogatott szurkolótábora.

A másik, érthetetlenül be nem hívott játékos Danny, a Zenit szélsője. Ő az, akinek gyakorlatilag bármely idei mutatója zárójelbe teszi és háromszor aláhúzza pirossal a szövkap szakértelmét: 13+13 az idei gól-gólpassz mutatója a Zenitben, ami akkor is jó, ha csak az orosz bajnokságról beszélünk. Balszélsőként él igazán, de klasszikus irányítóként is jól elvan. Talán ez utóbbi lehet az oka a kihagyásának, nevezetesen, hogy a válogatott hagyományos 4-3-3-as felállásába nehezen lehetne beilleszteni.

Portugál, főleg FC Porto közeli oldalakat olvasgatva egészen mereven tartja magát a feltételezés, hogy Dannyt személyes ellentét miatt hagyta ki Bento, illetve, hogy a válogatottat valójában a Gestifute és azon keresztül Jorge Mendes állítja össze. Ezzel csak az a baj, hogy Danny játszott Bentonál az előző EB-selejtezőkben, illetve őt is a Gestifute menedzseli, szóval elvakult klubfanatikusokat nem csak itthon lehet találni.

Eliseuról már fentebb írtunk, ő semmiképp nem szorítaná ki egyik szélsőt se a kezdőből, de egy jó cserének talán elférne a keretben.

Végül térjünk rá az egész keret leggyengébb részére, a csatársorra. Még a Gundel Takács Gábor szerű szurkolóknak is azonnal feltűnik, hogy a portugálok esélyei minimum 50%-kal nőnének, ha legalább egy Torghelle szintű csatáruk lenne, a Nuno Gomes szint meg abszolút elérhetetlen. Helyettük van Hugo Almeida, na meg Postiga, akik nagyjából középkezdéskor találkoznak a labdával és olyankor is nehezen tudnak jó helyre passzolni. 

Hozzá kell tenni azt is, hogy a keretben lévő három támadó egyike sem tudta a teljes szezont végigjátszani, mindegyikük volt sérült hosszabb-rövidebb ideig.

Azonban még siralmasabb a helyzet, ha a lehetséges alternatívákat nézzük: a korábban játszók közül Nelson Oliveira most kimaradt, neki a francia bajnokságban vannak gyilkos mutatói nyolc góllal és egy gólpasszal.

Egyébként a legbeszédesebb adat, hogy a portugál bajnokság legeredményesebb, portugál góllövője az a Bebé, akiről már sokat hallhattunk anno, mikor Manchesterbe igazolt, és akit azóta is az egyik legnagyobb tévedésnek tartanak Angliában. Ő 12 gólt hozott össze az utolsó helyezett Paçosban - ez a 6. helyre volt elég a góllövőlistán.

Elnézve tehát a felhozatalt, talán érthető is, hogy Bento inkább az idősebbekre szavazott, bízva abban, hogy valami csoda folytán majd akár gólt is szereznek.

Összegezve a kimaradókat, talán a középpályát lehetett volna nagyobb odafigyeléssel összeállítani, és Coentrao mögé még egy balbekket betenni, ekkor viszont valakit a mostaniak közül kellett volna otthon hagyni, ami megint nem egyszerű helyzet.

 


comments powered by Disqus
comments powered by Disqus

Követők

Latz juergenw famate toszi21 gomes88 CrispoMiki