puretugal

Még mielőtt mindenki belevágna az olvasásba, szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy ennek a posztnak van egy előzménye is, mégpedig ez az írás, tehát erősen ajánlott elolvasni előtte azt is (ha még nem tetted meg eddig), hiszen teljesen csak így lesztek képben.

2012-t írunk és június 9.-e van. Semmi különös, csak egy nap a sok közül, a német válogatottnak viszont nagyon is különleges. A srácok még alig értek vissza Gdanskba a csapat táborhelyére, de a társaság fele már csutkarészeg. Klose aggódóan figyeli sugárban hányó társait, hiszen még csak az első csoportmeccsen vannak túl, s bár Portugália legyőzésével nagy lépést tettek előre, még nem kéne ennyire elengedniük magukat.

Épp a szobája felé indult abban reménykedve, hogy el fog tudni aludni a nagy hangzavar dacára, amikor az elázott Özil és Podolski elállták az útját, de úgy, hogy majd fellökték őt. Nem igazán tudták már kordában tartani a mozgásukat, hisz rengeteg sör volt bennük.

- Hát te meg hová mész Miroslav? Csak nem aludni készültél? Nem mehetsz aludni, vaze, ma este buli van! – visított Podolski.

- Ebben tévedsz, Lukas, mert épp aludni megyek, és értékelném, ha nem öntöznétek le sörrel a képeslapjaimat… - mondta Klose, de még be sem fejezte, Özil már ragadta is ki a kezéből az említett képeslapokat.

- Miféle képeslapokat? Mutasd már, hadd nézzem. Aszongya’: Boldog Születésnapot Mirko, csókoltat az egész család blablabla…… Héjj, neked ma van a születésnapod? Nem is mondtad nekünk! Miért nem mondtad? – kérdezte meglepve.

- Azért, mert nem tartom fontosnak. Egyébként is nem azért jöttünk ide, hogy szórakozzunk, ha esetleg nem tűnt volna fel. Nos, most pedig, ha megbocsájtotok én megyek is aludni és meg ne forduljon a fejetekben, hogy rám rontotok az éjszaka közepén, okés? Pihenni akarok.

- Jól van, öreg, na. Nem kell mindjárt kiverni a hisztit. Néha azért lehetnél lazább is…

A többit viszont Klose már nem hallotta, mert rájuk csukta az ajtót. Fújt egy nagyot, majd elkezdte keresni a villanykapcsolót, hiszen az orráig sem látott, olyan sötét volt a szobájában. Nagy nehezen megtalálta, felkapcsolta, aztán a földbe gyökerezett a lába.

- Meglepetéééééés! – az egész német válogatott ott volt a szakmai stábbal együtt, részegen, ahogy kell, papírcsákókkal a fejükön, Klose-re konfettit dobva.

- Nem, nem, NEM! Srácok ezt ne, utálom az ilyet, kifelé a szobámból, ne csináljátok ezt velem! – kelt ki magából Klose.

Szavai azonban süket fülekre találtak, hiszen a többiek már rég nem vele törődtek, hanem az ivással. A zene is beindult, a DJ pultnál pedig maga Löw állt a hatalmas pisztolytáskáival, önmagából teljesen kikelve.

- Yaaaaaaaaaaaaaaa! – ordított önfeledten Schweini, ahogy Blümchen (kedvenc előadója) a refrénhez ért – majd pedig a nála lévő sörösüveget egyenesen a falon lévő festménybe dobta.

- Hagyjátok abba, menjetek már innen… Áhh… Minek is beszélek itt, úgy sem hallgat rám senki. Héjj, héjj! Sörben úszik az ágyam srácok, ki fogja ezt holnap kitakarítani… És miért van lehányva a kanapé?

Klose azonban hiába csinált bármit is, senki sem hallgatott rá. Fél óra elteltével a buli már kezdte kinőni magát, és Klose sem próbálta már leállítani az embereket. Sápadtan leült a kanapéra és elkezdte magába önteni a feleseket. Tudta, hogy nem bírja az erőset, csak a sört, de már semmi sem érdekelte. Az utolsó dolog, amit még látott, az a kisiskoláslány ruhában vonagló Heidi Klum, ezután viszont teljesen kiütötte magát.

Egy rövid képszakadás után arra tért magához, hogy valami fura hangokat hall az ajtón kívülről, de annyira szédült, hogy egyszerűen nem bírt megállni a lábán.

- Szedd össze magadat ember, valaki be akar törni, gyerünk, meg kell akadályoznod! – mormogta magában a születésnapos.

Rejtély, hogy miként hallhatta meg ebben a hatalmas hangzavarban az ajtó mögötti motoszkálást, de odakint tényleg készült valami. A hangfalakból nemrég még a Tic Tac Toe slágere bömbölt, de Lahm ellökte onnan Heidi Klum-t, és gyorsan be is lőtte a Ten O’Clock Postman-t, viszont azzal a lendülettel össze is esett a pult mögött és másnap délig már magához sem tért.

Klose magához vette az utolsó energiatartalékait is, majd pedig elindult az ajtó felé, de amikor kinyitotta, már ő sem bírta tovább és a földre rogyott. Azt még valamennyire látta, hogy három fekete egyén megy be a szobába – az egyikükre azt hitte, hogy Asamoah – de onnantól csak a másnap délutáni hideg zuhanyra emlékezett.

Az egyetlen ember, akiben még tombolt az energia, az Löw volt, de már ő is nagyon közelített a teljesítőképessége végéhez. Épp a refrént énekelte torkaszakadtából, miközben letépte magáról a szétizzadt ingét, mikor hirtelen leállt a zene. Egy ideig még hadakozott az ingével, ami rácsavarodott, majd pedig gyorsan kiszaladt a hálószobából, hogy aztán már csak egy-két kóborgó németet lásson, de azt még elcsípte, hogy három idegen épp kiszaladt az ajtón.

- Ébresztő srácok! Héj! Keljetek fel! Kiraboltak minket, kapjuk el őket! – kiáltotta, aztán az idegenek után viharzott.

Felkapta a fejét a földön fekvő Schweinsteiger is, akinek a nyála rászáradt az arca bal felére. Belerúgott még pár cimborájába, aztán Löw után eredtek, igaz, nem nagyon tudták, hogy miről van szó.

Mire kiértek a hotelből, már csak azt látták, ahogy Löw férfias terpeszben állva bámul egy tovaszáguldó Porsche után.

- Mi az főnök, mi történt? Kiraboltak minket? – kérdezte mélán Müller.

- Igen, és láttam is kik tették… a portugálok. Pepe, Oliveira, Ronaldo és Coentrao volt az, megismertem őket. Gondolom egy ördögi tervük zseniálisan kivitelezett végjátéka volt ez. Bosszút álltak rajtunk. Elvitték az összes cédénket. – mondta halkan de szigorúan Löw és közben még mindig az egyre távolodó Porschét nézte, nem vette le róla a tekintetét.

- Te jó ég, én már nem szeretnék velük találkozni, remélem, hogy a jövőben nem kerülünk velük össze, ezek elvetemültek. – mondta dadogva Reus, s közben barna lett hátul a nadrágja.

- Én azt hiszem, hogy most abbahagyom a focit és elkezdek inkább gyúrni. – mondta Wiese.

- De mi lesz, ha összekerülünk velük a döntőben, vagy valamikor később, mondjuk két év múlva a Vb-n? – kérdezte tanácstalanul Schweini.

- Adja az Isten, hogy ne így legyen. – mondta még mindig ugyanazzal a halk, szigorú hangszínnel Löw. – Adja az Isten!